Kétség sem fér ahhoz, hogy Portugália nemcsak a halálcsoportból jutott tovább megérdemelten, hanem meggyőző fölénnyel biztosította elsőként helyét a legjobb négy között is - az európai újságok kommentárjai igazából annyiban különböznek, mekkora teret szentelnek a csapat teljesítményén belül Cristiano Ronaldónak, illetve milyen jelzőkkel írják körbe a több helyen, igaz, leginkább a portugál sajtóban a világ legjobbjaként emlegetett játékosát.

A csütörtök esti csehek elleni meccsen persze a csapat fölénye is egyértelmű volt, Paulo Bento szövetségi kapitány szerint a második félidőben rendkívüli teljesítményt nyújtott az egész válogatott. De Ronaldo a portugoal.net értékelése szerint is magasan kiemelkedett: míg a hollandok elleni két gólós meccsén még többen is megkapták vele együtt a 9 pontot, a mostani mérkőzésen - bár a csapat összpontozása magasabb volt, és 8,5 pontot már többen is kaptak - egyedül ő kapott ennyit.

A világsajtó is CR7-et méltatja. A The Telegraph szerint az 1986-os világbajnokság óta, amikor Maradona vitte lényegében egymaga győzelemre az egész csapatot, nem volt ehhez hasonló helyzet, amikor egyetlen ember ilyen mértékben határozhatja meg az egész torna kimenetelét. Aki ráadásul a showt is szállítja, a brit lap szerint Varsóban az 50 ezer, többségében semleges néző többsége egy Ronaldo-fellépést nézett meg.

 Fontosabb persze, mit írnak a potenciákis ellenfelek: a francia-spanyol meccs győztesével kerülünk össze legközelebb, szerda este Donyeckben. A L'Equipe nem felejti el megemlíteni, hogy a dánok és a németek elleni meccsen még csalódást keltett Ronaldo, de a hollandok ellen visszatért, a csehek ellen pedig "újra brilliáns volt".

A spanyol El País szerint miután darabokra tépte a hollandokat, a cseheket is kivégezte a csatár. Ronaldo szívdobogtató, gyönyörűen vadállati focit játszik, írják, megjegyezve: látszik rajta, mennyire szeretett volna bizonyítani ezen a tornán, és miután a hollandoknak lőtt két góllal felszabadult az addig rajta levő nyomás alól, hirtelen "a lábai ágyúk, a feje pedig kalapács lett".

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forcaportugal2012.blog.hu/api/trackback/id/tr254606516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.06.24. 06:00:34

Mi a faszom az a potenciákis?
Mi a faszom az a gólós?
Mi a faszom az a helyesírás-ellenőrző, ami az F7-te indítható?

jpmjpm 2012.06.24. 10:01:57

cé kurva jó ezen a eb-n. tényleg úgy cipeli a csapatot a hátán, mint zidane és maradona. de csak akkor válik velük egyenértékű focistává, ha megnyerik az eb-t.

@dr. Közbiztonság Szilárd: meg ne kérdezd ki az a cé! mert nem így írják a nevét. ha rákeresel az uefa adatbázisában, akkor nem lesz benne. mégis tudja mindenki, aki nem hülye.
süti beállítások módosítása