Ahhoz képest, hogy mindenki halálcsoportozott, de persze közben biztosra vette a német-holland továbbjutást, az első meccs alapján pedig totál leírták Portugáliát, most bizony az a helyzet, hogy egy kis erőfeszítéssel, de valójában papírforma szerint is, a bronzérem már szinte ott lóg Ronaldóék nyakában. És igen, Ronaldóék nyakában, mert a 7-es végre klasszis formáját mutatta a hollandok ellen. Nemcsak a két gól számít, a portugoal.net 9 ponttal értékelte a teljesítményét. És mit mond erről egy portugál? Miguel Vieira, a Costes séfje szerint "két nagyon vacak meccs után CR7 jött és megmentette a nemzeti válogatottat, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá". A sztárszakács szerint a meccsben benne volt egy nagyobb arányú győzelem is, elég egyébként, ha megint csak Ronaldo teljesítményét nézzük: "két gól, 12 kapura lövés és 3 assziszt, a zseni végre előbukkant" fogalmaz talán nem is elfogultan Miguel. Szerinte egyébként Postiga a kispadon kéne kezdjen a csehek ellen, az ő teljesítménye nem volt méltó a csapatéhoz.

Hogy még egy kicsit a múltba révedjünk, a portugoal hasonlóan vélekedett: 9 pontot csak Ronaldo kapott, de Pepe, Moutinho és Nani is kiérdemelte a nyolcat, Coentrão és Pereira pedig a hetet - Postiga csak ötöt kapott, őt értékelték a leggyengébbnek.

Paulo Bento csapata egyszerűen beérni látszott, ha Ronaldo nem is kapott olyan kiszolgálást, mint a Madridban, ahogy robot is megjegyezte egy kommentben, mind védekezésben, mind pedig jól felépített és váratlan támadásokban is együtt volt a csapat, érezték egymást a játékosok. Ha van formaidőzítés, akkor ennek bizony iskolapéldája a portugálok egyre szebb játéka - még akkor is, ha lehet vitatkozni azon, hogy a németek elleni vereség, vagy a dánok elleni győzelem idején játszott-e jobban a csapat.

Csütörtökön a csehekkel, az A csoport győzteseivel találkozunk. Ha ezt a meccset sikerül hozni, akkor minden bizonnyal a spanyolokkal kerülünk össze a döntőbe jutásért. Ez akkor lesz így, ha a spanyolok megverik a horvátokat, és csoportgyőztesként jutnak tovább, majd a még szintén bizonytalan D csoport második helyezettjével, várhatóan az angolokkal vagy a franciákkal kerülnek szembe. E meccs győztese vár aztán a cseh-verő portugálokra.

Lehet, hogy egy kicsit előreszaladunk, lehet ez túlzott optimizmus: de még egyszer, ahhoz képest, hogy szinte mindenki biztos kiesőnek várta az első körben a csapatot, most nincs más lehetőség, mint egy szép fadót küldeni a hazautazó dánoknak és hollandoknak. Todas as horas sao breves - nagyjából annyit tesz, az idő mindig rövid. Búcsúztatni alkalmas fado pedig van még, bőven van.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://forcaportugal2012.blog.hu/api/trackback/id/tr454595840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.06.21. 11:44:34

Azt kell mondjam, nagyon nem zsánerem a portugál csapat, de ezen az EBn nekem messze ők a legkellemesebb csalódás. Szép és jó focit játszanak, bár nem azt tippeltem, de nekem beleférne egy német portugál döntő :)